Szentendre

2024. március 28.
ISKOLÁNKRÓL

A Hausschule Nyelviskola és Tanulóház Szentendre belvárosához közel található, így biztosított a könnyű elérhetőség. Zöldövezetben, nem messze a Bükkös-patak partjától, csendes, nyugalmas környezetben fekszik, biztosítva a tanulók zavartalan tanulását.

A szép környezet és a csend elmélyültebb koncentrációt tesz lehetővé. Nyelviskolánk a kezdetektől fogva törekedett az igényes, magas szintű nyelvoktatásra. Hallgatóinkat személyre szabott képzésben részesítjük. Célunk, hogy a hallgató a nyelvi képzéseinken, olyan szinten sajátítsa el a nyelvet, hogy azáltal mind a nyelvvizsgán megfeleljen, mind a munkahelyén és a magán életében helyt tudjon állni, továbbá, hogy a megszerzett nyelvtudására a jövőben is építhessen.
Így tanfolyamainkra azokat várjuk, akiknek használható nyelvtudásra, ill. nyelvvizsgára van szüksége, legyen az diák, dolgozó, munkanélküli vagy nyugdíjas. Nem szabjuk meg, hogy hány éves kortól hány éves korig kereshetnek fel bennünket, nyelviskolánk mindenki számára nyitva áll.

MIÉRT ÉPPEN A MI NYELVISKOLÁNK?
  • nyelvtanulás és nyelvvizsga egy helyen: ANGOL, NÉMET
  • további iskolánkban tanított nyelvek: francia, olasz, spanyol, Igény esetén: japán, orosz, holland
  • 15 év tapasztalat
  • jelenlegi hallgatóink 80%-a elégedett hallgatóink ajánlása alapján választott bennünket
  • elérhető árainkhoz magas színvonal párosul
  • kiscsoportos oktatás, órák utáni díjfizetési lehetőség
  • céges megrendelőink számára részletes árajánlatot adunk
  • tanfolyamainkat garantáltan elindítjuk
  • nyelvoktatás skyp-on
OKTATÁSI MÓDSZERÜNK, TANÁRAINK

Nyelviskolánkban megfelelő végzettséggel, nyelvtanári diplomával és tanítási gyakorlattal rendelkező oktatók tanítanak.

  • Tanfolyamainkon kommunikatív, hatékony oktatási módszerrel tanítunk, elsődleges a mindennapi életből kiragadott, alapvető élethelyzetek, szituációk gyakorlása.
  • Alaposan kidolgozott oktatási módszerünkkel fejlesztjük tanulóink négy fontos nyelvi alapkészséget: beszédkészség, hallás utáni értés, olvasott szöveg megértése, szövegalkotási, fogalmazási készség.
  • Tanaráink a ‘hallgatók nyelvén’, érthetően magyarázzák el a nyelvtani alapokat, szabályokat. Példákkal teszik világosabbá azok használatát Tanulóink rendszeresen értékelik tanárainkat, tanfolyamainkat.
  • Tanáraink türelmesek, rugalmasak, alkalmazkodnak hallgatóink igényeihez.
  • Óráink felszabadult, kellemes hangulatban folynak, tanulóink mindig jókedvűen hagyják el iskolánkat.
  • A kezdő szintű tanfolyamra jelentkezők kivételével, valamennyi leendő tanulónk szintfelmérő teszt megírása, majd annak kiértékelése után kerül be a számára legmegfelelőbb szintű csoportba.
  • Nagy hangsúlyt fektetünk a korábban megtanult tananyag ismétlésére, ellenőrzésére. Ezáltal mind a tanuló mind a tanár pontos képet kap, milyen mélységében sikerült elsajátítani a tanulónak a tanultakat, rámutat a tanuló esetleges hiányosságaira, mely területeken szorul fejlesztésre.
  • Tananyagunk nem csupán egy tankönyv anyagára épül. Több tankönyv olvasmányait, gyakorlatait is felhasználjuk, kiegészítve azokat újságcikkekkel, érdekes olvasmányokkal.
  • Óráinkon különböző típusú gyakorlatokat alkalmazunk, úgy mint szituációs gyakorlatok, a szerepjátékok, és más csoportdinamikai eszközök.
  • Nagyon fontosnak tartjuk, hogy az első tanegység során az alapokat megfelelő mélységben sajátítsák el a hallgatóink, melyre a későbbiekben építeni lehet a nyelvtanilag egyre komplikáltabbá és nehezebbé váló tananyag oktatását. A kezdésnél, ha megszerettetjük a nyelvet és magát a tanulást, a későbbiekben az oktatás során könnyebben boldogul a tanár és diák egyaránt, sokkal több sikerélményben lesz részük.
  • Az idősebb korosztálynál nagyon fontosnak tartjuk a kezdést, először is, ha régebben tanult, segítünk a hatékony tanulási technikák megismertetésében és elsajátításában. A fiatalabb korosztály oktatása során az időbeli terhelhetőséget az életkornak megfelelően szabjuk meg.
  • Oktatóink munkáját szakmai vezetőink rendszeresen ellenőrzik (óralátogatások), és amennyiben szükségesnek tartják, tanácsokkal látják el további munkájukkal kapcsolatban. Nagy gondot fordítunk arra, hogy tanáraink ne csak a tudásuk állandó továbbképzését tartsák fontosnak, hanem emberi, tanári személyiségük is megfeleljen alapelveinknek: a pontosság, a következetesség, a megbízhatóság, a rugalmasság és a folyamatosság kritériumainak.

Oktatói besorolási rendszer főbb szempontjai:

  1. Intézményünknél leadott órák száma
  2. Elégedettségi kérdőívek eredménye
  3. Óralátogatási jegyzőkönyvek eredménye
  4. Hallgatói visszajelzések
  5. Reklamációk
FELVÉTELI RENDSZERÜNK

Az új hallgatók esetében a beiratkozáskor a szintfelmérést végző szaktanárok rövid beszélgetést kezdeményeznek a jelentkezővel, amelynek során az idegen nyelv elsajátítására fordított időtartam hosszára, a használt tananyagokra és az eddigi képzés formáira kérdeznek rá.

A beszélgetés után szintfelmérés következik, amely kiterjed mind az írásbeli, mind a szóbeli tudásra. Az iskola belső felvételi rendszere a biztosítéka annak, hogy minden új érdeklő személyre szabott, jelenlegi tudásszintjéhez és jövőbeli céljaihoz igazított, iskolánkban elvégezhető tanulmányi program-javaslatot kapjon. A szakmailag részletes és pontos felmérés elfogulatlanul és korrekt módon vizsgálja a beszédtudást, kiejtést, szókincset, nyelvtani helyességet beszédben és írásban egyaránt valamint a helyesírást.

A szintfelmérés menete a következők szerint zajlik:

  1. Szóbeli elbeszélgetés – mely során a szintfelmérést végző tanár a hallgató besorolásához szükséges elengedhetetlen kérdéseket teszi fel:
    1. Mennyi ideje tanulja az idegen nyelvet, és ennek alapján milyen szintűként értékeli saját nyelvtudását.
    2. Milyen tankönyvekből tanult, milyen egyéb segédanyagokat használt eddigi képzése során.
    3. Milyen keretek között tanult a beiratkozás időpontjáig (iskolaszerű képzés keretében, egy nyelviskolában, külföldi tartózkodás során, stb.
  2. Szóbeli szintfelmérés – melynek során a hallgató kommunikációs képességeit és beszédértését vizsgálja a szintfelmérést végző tanár általános témakörökben feltett kérdések segítségével
  3. Írásbeli szintfelmérés – melynek során a nyelvtani ismereteket és aktív szókincset vizsgálja a szintfelmérést végző tanár.

A szintfelmérő tesztek értékelése

  1. Ha a jelentkező teljesen kezdő, nincs szükség szintfelmérésre.
  2. Kezdő szintre soroljuk be a jelentkezõt, ha az alapfokú szintfelmérő teszten 0-30-%-ot ér el.
  3. Ha a jelentkező 30-60 %- ig teljesít, alapfokú kezdő szinten kezdhet.
  4. Ha a jelentkező 60% felett teljesít, alapfokú haladó szintre kap besorolást.
  5. Alapfokú haladó szinten kezdhet a hallgató, amennyiben a középfokú szintfelmérő teszten 30% alatt teljesít.
  6. Ha a jelentkező 30-60%-ig teljesít, középfokú kezdő szintre soroljuk.
  7. Ha a jelentkező 60% felett teljesít, középfokú haladó szinten kezdhet.

A jelentkező e százalék szerinti besorolására azért van szükség, hogy egy csoporton belül a hallgatók bemeneti tudásszintje ne legyen nagyon eltérő egymástól, ezzel is elkerülve az esetleges lemorzsolódást vagy, ami szintén nagyon fontos, a sikerélmény hiányát.
A szintfelmérő eredményét, annak értékelését követőn közöljük a hallgatóval, és egyben javasoljuk a számára legalkalmasabb szintet.

TANKÖNYVEINK

Az oktatók a nyelvórákon a legkorszerűbb, a kommunikatív módszer elvei szerint felépülő könyveket és kiegészítőket használják. Tananyagunk nem csupán egy tankönyv anyagára épül. Több tankönyv olvasmányait, gyakorlatait is felhasználjuk, kiegészítve azokat újságcikkekkel, érdekes olvasmányokkal.
A képzés során alkalmazott tankönyveket, munkafüzeteket és kazettákat a hallgatók számára térítés ellenében, intézményünk minden esetben biztosítja.

ANGOL nyelvkönyvek

  • The New Cambridge English Course
  • New Headway
  • The Finals – Angol nyelvkönyv az új, emelt szintû érettségi vizsgához
  • Ultimate English – Kézikönyv felvételizőknek és felsõfokú nyelvvizsgára készülőknek
  • 2B or not 2
  • Streamline
  • Starting English
  • Express English
  • English Grammar in Use Elementary
  • Kis angol nyelvtan
  • Twenty but one – Egy híján húsz
  • Surviving in Britain
  • Developing strategies 3.
  • Developing Skills
  • English Grammar in Use Intermediate
  • Practise and Progress
  • Társalgási témák az angol érettségi, felvételi és nyelvvizsgákra
  • 1000 angol tesztkérdés
  • 700 angol teszt
  • Feleletválasztós tesztkönyv – angol
  • 1000 Questions 1000 Answers
  • Fordítás magyarra és szövegértés – középfok
  • Angol nyelvvizsga
  • Nyelvtani gyakorlatok, fordítás idegen nyelvre, fogalmazás – középfok

 NÉMET nyelvkönyvek

  • Delfin
  • Sowieso
  • DAS NEUE DEUTSCHMOBIL
  • Pingpong
  • Themen neu
  • TANGRAM
  • Einen Schritt weiter
  • Start Neu
  • Unterwegs
  • Grünes Licht
  • Német felsõfokú írásbeli gyakorlókönyv
  • Richtiges und gutes Deutsch
  • Német – magyar vonzatszótár gyakorlatokkal és megoldásokkal
  • MITTELSTUFE DEUTSCH – Akutalisiert und mit neuer Rechtschreibung
  • Német nyelvtani gyakorlatok alap- közép- és felsõ fokú nyelvvizsgákra
  • Zwanzig weniger eins – Egy híján húsz
  • 2000xMinuten – Training – DEUTSCH Grammatik
  • 1000 Fragen 1000 Antworten
  • Sprachscherze
  • Szövegértés, fordítás, tömörítés és képleírás a közép- és felső fokú német nyelvvizsgákra
  • Társalgási témák a német érettségi, felvételi és nyelvvizsgákra
  • Német középfok írásbeli mintafeladatok gyűjteménye
  • Német tesztek és fordítási feladatok a “B” típusú közép és felsőfokú nyelvvizsgákra
  • Keine Angst vor Hörtexten
  • Német nyelvtan – felsõfok

SPANYOL nyelvkönyvek

  • NUEVO VEN 1
  • Libro del alumno
  • Nuevo ele. cuaderno de ejercicios (intermedio)
  • Nuevo ele. cuaderno de ejercicios (avanzado)
  • Spanyol Nyelvkönyv Kezdőknek + Munkafüzet
  • MAGYAR-SPANYOL TÁRSALGÁS
  • 1000 PREGUNTAS 1000 RESPUESTAS

OLASZ nyelvkönyvek

  • SALVE!
  • PROGETTO ITALIANO
  • In Italiano
  • La lingua Italiana
  • La Lingua Italiana Per Stranieri
  • Corso di lingua e civilta italiana. Livello elementare. Libro degli esercizi
  • SITUAZIONI A-B
  • Olasz nyelvi beszédhelyzetek
  • Gyakorlati olasz alapfokon
  • MAGYAR-OLASZ TÁRSALGÁS
  • KOMPLETT FELADATSOROK AZ OLASZ KÖZÉPFOKÚ ÍRÁSBELI NYELVVIZSGÁRA
  • Tesztek, fordítások, szövegértés, fogalmazás

 FRANCIA nyelvkönyvek

  • Tanulj franciául
  • ALLONS-Y 1.
  • ALLONS-Y 2.
  • TESZTEK A NYELVVIZSGÁN – FRANCIA KÖZÉPFOK
  • CIVILISATION PROGRESSIVE DU FRANÇAIS AVEC 400 ACTIVITÉS
  • 1000 QUESTIONS 1000 RÉPONSES
  • Társalgási gyakorlatok a francia “A” típusú nyelvvizsgákra
  • MAGYAR-FRANCIA TÁRSALGÁS
  • FRANCIA KÉPLEÍRÁSI GYAKORLATOK ALAP-, KÖZÉP- ÉS FELSŐFOKON
  • FRANCIA KÖZÉPFOK ÚJ TÍPUSÚ FELADATOK
  • Írásbeli mintafeladatok gyűjteménye
  • KOMPLETT FELADATSOROK A FRANCIA KÖZÉPFOKÚ ÍRÁSBELI NYELVVIZSGÁRA
  • 1000 QUESTIONS 1000 RÉPONSES
  • Társalgási gyakorlatok a francia “A” típusú nyelvvizsgákra

MAGYAR nyelvkönyv

  • Halló, itt Magyarország! I.

TANFOLYAMOK

Lakossági nyelvtanfolyamok

Választható nyelvek:
Angol, Német, Francia, Olasz,  Spanyol, Holland, Japán, Orosz,
Idegen ajkúaknak magyar

Céges nyelvtanfolyamok

Választható nyelvek:
Angol, Német, Francia, Olasz,  Spanyol, Holland, Japán, Orosz,
Idegen ajkúaknak magyar

Nyári intenzív nyelvtanfolyamok

40 órás intenzív nyelvtanfolyamainkat folyamatosan indítjuk.
Tervezett nyelvek: angol, német, francia, spanyol, olasz

Baba - Mama nyelvtanfolyamok

Miközben Ön kellemes körülmények között tanul, addig gyermeke egy másik teremben, szakképzett dolgozónk felügyelete mellett tölti el az időt.

Felnőttképzéshez kapcsolódó szolg.

Képzési szükségletek felmérése és a képzési tanácsadás. Előzetesen megszerzett tudás felmérése. Egyéb felnőttképzéshez kapcsolódó szolgáltatás.

Nyári intenzív nyelvtanfolyamok

40 órás intenzív nyelvtanfolyamainkat folyamatosan indítjuk.
Tervezett nyelvek: angol, német, francia, spanyol, olasz

LAKOSSÁGI NYELVTANFOLYAMOK

Nyelvtanfolyam típusaink:

Általános, beszéd-centrikus nyelvtanfolyamok – minden szinten
Társalgás / nyelvtani rendszerező – középhaladóknak és haladóknak
Vizsga-előkészítő nemzetközileg és államilag elismert nyelvvizsgákra
Próbavizsga anyanyelvi tanárokkal
Vállalati nyelvtanfolyamok
Egyedi igényekre szabott egyszemélyes tanfolyamok
Baba-mama tanfolyamok

Választható nyelvek:

Angol, Német, Francia, Olasz, Spanyol, Holland, Japán, Orosz
Idegen ajkúaknak magyar

Időpontok:

A tanfolyamainkat folyamatosan indítjuk.

Hétfőtől péntekig reggel 8 óra és este 8 óra között folynak a tanórák. Szombaton 8-12-ig tart az oktatás.

Időpontok:

A tanfolyamainkat folyamatosan indítjuk.

Hétfőtől péntekig reggel 8 óra és este 8 óra között folynak a tanórák. Szombaton 8-12-ig tart az oktatás.

Életkor szerint:

Gyermek (5-9 éves korig): a nyelvoktatás játékos formában történik, a gyerekek sok verset, mondókát, éneket tanulnak. Megtanulják az alapvető, általános témák legjellemzőbb szókincsét, kifejezéseit. Sem írásos feladat sem olvasás nincs a 8-9 évesek korosztálynál.
ifjúsági : általános iskolások és középiskolások számára, korosztály szerinti oktatás
felnőtt nyelvtanfolyamok

Csoportok létszáma, óradíj:

45 perc/fő 60 perc/fő
  • 1 fő: 4.900 Ft
  • 1 fő: 6.500 Ft
  • 2 fő: 4.000 Ft
  • 2 fő: 4.800 Ft
  • 3 fő: 3.800 Ft
  • 3 fő: 4.500 Ft
  • 4 fő: 3.500 Ft
  • 4 fő: 4.000 Ft

Intenzitás szerint:

általános – heti 1x-2x-3x 2óra, 1x-2x-3x 3óra
intenzív – heti 3x-4x-5x 4óra

 

Szintek:

  • kezdő
  • kezdő alapfok
  • haladó alapfok
  • kezdő középfok
  • haladó középfok
  • felsőfok

Óradíj fizetési lehetőség, kötelezettség:

Az óradíjat két formában lehet megfizetni.

  • egy összegben egy havi óradíjat, miden hónap 10-ig
  • órák utána alkalmankénti óradíjfizetés

Az órát előző nap este 8 óráig lehel lemondani, térítésmentesen. Ellenkező esetben az óradíjat meg kell fizetni.
Késedelmes fizetés esetén – amennyiben nincs külön megállapodás -, az óradíjra 10 % felárat számítunk.

CÉGEKNEK SZERVEZETT TANFOLYAMOK

Iskolánk közintézmények, vállalatok részére kihelyezett nyelvtanfolyamokat szervez, minden vállalat számára megfelelő oktatási formát tud kínálni. Alkalmazkodunk a megbízó kéréséhez az oktatás helyére, időpontjára, időbeosztására, tematikájára vonatkozólag. A vállalat számára kialakított testre szabott oktatási koncepció minden esetben a képzési célnak leginkább megfelelő oktatási formát helyezi előtérbe, amelynek révén a vállalat a lehető legkedvezőbb költség- és időráfordítással érheti el a kívánt eredményt.

A szintfelmérést a megrendelő által kért helyszínen párhuzamosan több szaktanár végzi. A szintfelmérők mind a négy készséget: olvasás, írás, beszéd, hallás utáni értés vizsgálja és pontos képet ad a hallgató aktív és passzív nyelvtudásáról.

Választható nyelvek:

Angol, Német, Francia, Olasz, Spanyol, Holland, Japán, Orosz
Idegen ajkúaknak magyar

A tanfolyam során számon kérő formájában folyamatosan ellenőrizzük. A hallgatók haladását, erről folyamatosan tájékoztatást adunk a megrendelőnek. Tanulási nehézségek felmerülésénél, a sikeresebb és könnyebb tanulás érdekében módszertani tanácsokkal látjuk el a hallgatókat.

Rendszeresen kérdőívet töltetünk ki a hallgatóval a tanfolyamra vonatkozólag, melyben elégedettségét mérjük.

Beszámolót tartunk a megrendelő felé a megtartott órákról, a hallgatók részvételéről, haladásáról, az ellenőrző tesztek eredményeiről.

A tanfolyam végén, – a nyelvvizsga előtt – a hallgatók záró tesztet írnak, mely eredményéről iskolánktól oklevelet kapnak.

NYÁRI INTENZÍV TANFOLYAMOK

  •  40 órás intenzív nyelvtanfolyamainkat július és augusztus között, folyamatosan indítjuk.
  • óraszám: 5×4 ill. 3×4 óra
  • kezdési időpont: 8 óra, 13 óra, 16 óra (a kezdés időpontja igény szerint változhat)

Csoportok létszáma, óradíj:

45 perc/fő 60 perc/fő
  • 1 fő: 4.900 Ft
  • 1 fő: 6.500 Ft
  • 2 fő: 4.000 Ft
  • 2 fő: 4.800 Ft
  • 3 fő: 3.800 Ft
  • 3 fő: 4.500 Ft
  • 4 fő: 3.500 Ft
  • 4 fő: 4.000 Ft

Tervezett nyelvek:

angol, német, francia, spanyol, olasz

BABA-MAMA TANFOLYAMOK

Ha Ön kismama és tanulni szeretne, de nincs, aki vigyázna a gyerekekre, akkor mi megoldást kínálunk Önnek!

Miközben Ön kellemes körülmények között tanul, addig gyermeke nem messze Öntõl egy másik teremben, szakképzett dolgozónk felügyelete mellett tölti el az idõt. Kikapcsolódás és tanulás egyszerre!

A Baba-mama tanfolyamaink délelõttönként folynak, heti 2×2 órában, ill. 3×2 órában.

Csoportok létszáma, óradíj:

45 perc/fő 60 perc/fő
  • 1 fő: 4.900 Ft
  • 1 fő: 6.500 Ft
  • 2 fő: 4.000 Ft
  • 2 fő: 4.800 Ft
  • 3 fő: 3.800 Ft
  • 3 fő: 4.500 Ft
  • 4 fő: 3.500 Ft
  • 4 fő: 4.000 Ft

Óradíj fizetési lehetőség, kötelezettség:

Az óradíjat két formában lehet megfizetni.

  • egy összegben egy havi óradíjat, miden hónap 10-ig
  • órák utána alkalmankénti óradíjfizetés

Az órát előző nap este 8 óráig lehel lemondani, térítésmentesen. Ellenkező esetben az óradíjat meg kell fizetni.
Késedelmes fizetés esetén – amennyiben nincs külön megállapodás -, az óradíjra 10 % felárat számítunk.

FELNŐTTKÉPZÉSHEZ KAPCSOLÓDÓ SZOLGÁLTATÁSOK

Intézményünkben az érdeklődők a következő felnőttképzéshez kapcsolódó szolgáltatásokat vehetik igénybe:
– Képzési szükségletek felmérése és a képzési tanácsadás – Előzetesen megszerzett tudás felmérése – Egyéb felnőttképzéshez kapcsolódó szolgáltatás

ELŐZETESEN MEGSZERZETT TUDÁS FELMÉRÉSE

Az előzetesen megszerzett tudás felmérése a képzéseink iránt érdeklődő, képzéseinkre jelentkező potenciális résztvevők számára biztosított díjmentes szolgáltatás.

A szolgáltatás célja: Annak felmérése, hogy a képzési kínálatunkban szereplő képzési program iránt érdeklődő a program megvalósítása során elsajátítható kompetenciák közül melyekkel rendelkezik előzetes tanulmányai, munkavégzése során megszerzett tapasztalatai alapján.

A szolgáltatás megvalósításának fő tevékenységei/folyamata: Képzési programjaink esetében a képzési programban megfogalmazott követelményekből kiindulva végezzük el az előzetesen megszerzett tudás felmérését. Ehhez egyes képzési programok esetében az elsajátított kompetenciák értékeléséhez használt merő eszközöket, módszereket alkalmazzuk. A szolgáltatás megvalósítása során vizsgáljuk, hogy milyen hasonló képzésekben vett részt a szolgáltatást igénybe vevő, milyen vizsgákat tett, amelyek a vizsgált képzési program szempontjából relevánsak lehetnek, illetve milyen munkakörökben szerezhetett szakmai előélete során olyan ismereteket, munkatapasztalatokat, amelyek a képzési program során elsajátítható ismeretek körébe tartoznak.


KÉPZÉSI SZÜKSÉGLETEK FELMÉRÉSE ÉS A KÉPZÉSI TANÁCSADÁS

A képzési szükségletek feltárása, és a szükségletfeltáráshoz kapcsolódó képzési tanácsadás a képzéseink iránt érdeklődő, képzéseinkre jelentkező potenciális résztvevők számára biztosított díjmentes szolgáltatás.

A szolgáltatás célja: Annak felmérése, hogy a képzés iránt érdeklődő személyes képzési szándékai, célja és igényei egybe esnek-e az általunk biztosított képzések célrendszerével. Továbbá tanácsadási tevékenység keretében a képzéssel kapcsolatos személyes döntéshez szükséges, elsődlegesen a képzési kínálatunkkal kapcsolatos információk átadása. Amennyiben képzési kínálatunk nem tartalmaz a jelentkező igényeinek megfelelő képzést vagy képzéseket, a tanácsadási tevékenység keretében támpontokat adunk a számára megfelelő képzések felkutatásához.

A szolgáltatás megvalósításának fő tevékenységei/folyamata: Az ügyfélszolgálati munkatárs, vagy képzésszervező hajtja végre a szükségletfelmérést és tanácsadás személyes konzultáció keretében.

A képzési tanácsadás keretében alapvetően saját szolgáltatásainkat, azok szakmai életpálya szempontjából elérhető, a jelentkező/érdeklődő által realizálható hasznait, várható eredményeit ismertetjük. Amennyiben a szolgáltatást igénybe vevő érdeklődést mutat valamely képzésünk iránt, irányított kérdések segítségével megvizsgáljuk, hogy személyes szándékaihoz, érdeklődéséhez, karrier céljaihoz mely képzési program áll legközelebb. Ha sikerült azonosítani a képzési kínálatunkkal összhangban képzési igényeit és elvárásait, lehetőséget biztosítunk a kiválasztott képzési programhoz illeszkedő előzetes tudásszint felmérés elvégzésére. Amennyiben a feltárt képzési szükségletek kielégítésére az általunk szervezett képzések nem alkalmasak, a tanácsadás keretében segítjük a szolgáltatás igénybe vevőjét abban, hogy felkutassa a számára legmegfelelőbb képzési programot, illetve az azt kínáló képző szervezetet.

ECL VIZSGARENDSZER

Az ECL nyelvvizsga rendszer, nyelvi verseny

Az ECL nyelvvizsgarendszert az Európai Uniós tagországok konzorciuma hozta létre, az Európai Bizottság által finanszírozott projektek keretében kidolgozott akkreditált nyelvvizsgarendszer. A tanulók két bizonyítványt kapnak, egy államilag elismert, valamint egy nemzetközileg elismert bizonyítványt.
A vizsgafeladatok tartalmát és formáját a szakértők alapos vizsgálatok és speciális célcsoportokon történő kipróbálása után határozták meg. Az ECL nyelvvizsga azt méri, hogy a jelölt képes-e a különféle élethelyzetekben, a hivatással, foglalkozással összefüggő, illetve személyes, magánéleti, közéleti szituációkban szóban és írásban kommunikálni.
Nyelvvizsga felkészítő tanfolyamainkon ezeket az elvárásokat tartjuk szem előtt.

Tájékoztató a nyelvvizsga szabályzatról: www.ecl.hu

/  Vizsgaidőpontok   /  Magyarországi vizsgahelyek  /  Jelentkezési tudnivalók  /  Online Jelentkezés  /  Halasztás  /  Vizsgaszabályzat  /  Gyakran feltett kérdések  /

Nyelvvizsgaszintek:

  • belépőfok – A2
    (azon vizsgázók részére, akiknek nyelvtudása még nem éri el az alapfokot)
  • alapfok – B1
  • középfok – B2
  • felsőfok – C1

Az ECL nyelvvizsgarendszer írásbeli és szóbeli részből áll, de nem tartalmaz nyelvtani tesztet és fordítási feladatokat. A kommunikációra épülő ECL nyelvvizsga méri és minősíti a négy nyelvi alapkészséget:

  • hallás utáni értés
  • olvasott szöveg megértése
  • szövegalkotási, fogalmazási készség
  • beszédkészség

2012. június 22-tõl az írásbeli kommunikáció (fogalmazás) vizsgarészben lehetőség van egynyelvű és kétnyelvű nyomtatott szótárt használni.

A vizsgák értékelése:

Tesztformátum: az íráskészség feladatok szószáma és a rendelkezésre álló idő leírása

  •  Komplex vizsga esetén a 4 vizsgarész együttesen van értékelve. Minden vizsgázó, aki készségenként minimum 40%-os, a 4 vizsgarész átlagánál összesen pedig legalább 60%-os eredményt ér el, nyelvvizsga bizonyítványt kap.
  • Csak írásbeli vagy szóbeli vizsga esetén minden vizsgázó, aki készségenként minimum 40 %-os, a 2 vizsgarész átlagánál összesen pedig legalább 60%-os eredményt ér el, nyelvvizsga bizonyítványt kap.

Esélyegyenlőség:

Fogyatékossággal élő vizsgázóink számára is igyekszünk biztosítani az egyenlő esélyeket. A vizsgára jelentkezés határidejéig szíveskedjen eljuttatni Intézményünkhöz az orvos szakértői vélemény másolatát. Kérjük, csatoljon hozzá egy kérvényt, amelyben leírja, hogy milyen segítségre lenne szüksége a vizsgán. Az eljárás díjtalan. Utólagosan leadott igazolás alapján nem vehetők igénybe a kedvezmények, ez esetben csak arra van lehetőség, hogy díjmentesen halaszthat a következő vizsga időszakra.

További információ: www.ecl.hu

TANFOLYAMRA ÉS VIZSGÁRA JELENTKEZÉS

Tanfolyamra jelentkezés:

Tanfolyamainkra jelentkezhet személyesen, telefonon, ill. e-mail-en is.
Telefon számunk: +36 30/212 0846; 
E-mail címünk:
hausschule.szentendre@gmail.com

VIZSGADÍJ BEFIZETÉS

Az ECL nyelvvizsgarendszer aktuális vizsgadíjai

A vizsgajelentkezéséhez kapcsolódó vizsgadíj befizetését igazoló bizonylatot(kat) a megszabott jelentkezési határidőig a vizsgázói fiókba szükséges feltölteni. A jelentkezés kizárólag a vizsgadíj befizetésével és a befizetési bizonylat a vizsgázói fiókba való feltöltésével együtt érvényes.

A befizetés módjáról  a részleteket a vizsgázó a vizsgára való regisztráció után kapja meg e-mailben. 

A jelentkezési határidő utáni késedelmes befizetés és/vagy jelentkezés esetén 3000 Ft. pótdíjat számítunk fel.

B1 komplex vizsga esetében:

35.000 Ft melyet két részre bontva kell befizetni átutalással:

Számlatulajdonos neve:
PTE ÁOK NOK Idegen Nyelvi Központ

Számlatulajdonos neve:
Hausschule Nyelviskola

befizetési bankszámla információkat a vizsgázó e-mailben fogja megkapni 

B2 komplex vizsga esetében:

40.000 Ft melyet két részre bontva kell befizetni átutalással:

Számlatulajdonos neve:
PTE ÁOK NOK Idegen Nyelvi Központ

Számlatulajdonos neve:
Hausschule Nyelviskola

befizetési bankszámla információkat a vizsgázó e-mailben fogja megkapni

C1 komplex vizsga esetében:

45.000 Ft melyet két részre bontva kell befizetni átutalással:

Számlatulajdonos neve:
PTE ÁOK NOK Idegen Nyelvi Központ

Számlatulajdonos neve:
Hausschule Nyelviskola

befizetési bankszámla információkat a vizsgázó e-mailben fogja megkapni

B1 írásbeli vagy szóbeli vizsga esetén:

20.000 Ft melyet két részre bontva kell befizetni átutalással:

Számlatulajdonos neve:
PTE ÁOK NOK Idegen Nyelvi Központ

Számlatulajdonos neve:
Hausschule Nyelviskola

befizetési bankszámla információkat a vizsgázó e-mailben fogja megkapni

B2 írásbeli vagy szóbeli vizsga esetén:

23.000 Ft melyet két részre bontva kell befizetni átutalással:

Számlatulajdonos neve:
PTE ÁOK NOK Idegen Nyelvi Központ

Számlatulajdonos neve:
Hausschule Nyelviskola

befizetési bankszámla információkat a vizsgázó e-mailben fogja megkapni

C1 írásbeli vagy szóbeli vizsga esetén:

26.000 Ft melyet két részre bontva kell befizetni átutalással:

Számlatulajdonos neve:
PTE ÁOK NOK Idegen Nyelvi Központ

Számlatulajdonos neve:
Hausschule Nyelviskola

befizetési bankszámla információkat a vizsgázó e-mailben fogja megkapni

TANULÓSZOBA

Tantárgyak

Matematika, fizika, kémia, biológia, magyar nyelv és irodalom, történelem, társadalomismeret, földrajz, természetismeret.

Tanulószobánkba azon szülők jelentkezését várjuk, akik szeretnék, ha gyermekük nyugodt környezetben, szakképzett tanár irányítása mellett készülne fel a tanórákra.

Várjuk továbbá középiskolás tanulók és esti iskolába járó felnőttek jelentkezését is, amennyiben nehézségük támadna az iskolai tananyagban.

Lehetőség van:

napi felkészítésre, mely szerint a tanulót iskola után minden nap a Hausschule készíti fel a másnapi órákra.
A tanár elmagyarázza a tananyagot, megbeszélik, ha esetleg valamit nem ért a tanuló a tananyagban, megoldják a házi feladatot, megtanulják a szóbeli leckét.
csak egyes tantárgyak hetente egy vagy több alkalommal való folyamatos korrepetálására.
dolgozatokra, vizsgákra felkészítésre.

Tanáraink humán és reálszakos tanárok, több éves tapasztalattal rendelkeznek, rugalmasak, alkalmazkodnak a hallgatói igényekhez.

Csoportok létszáma, óradíj:

45 perc/fő 60 perc/fő
  • 1 fő: 2.900 Ft
  • 1 fő: 3.700 Ft
  • 2 fő: 1.700 Ft
  • 2 fő: 2.100 Ft
  • 3 fő: 1.500 Ft
  • 3 fő: 1.900 Ft
  • 4 fő: 1.300 Ft
  • 4 fő: 1.700 Ft

Óradíj fizetési lehetőség, kötelezettség:

Az óradíjat két formában lehet megfizetni.

  • egy összegben egy havi óradíjat, miden hónap 10-ig
  • órák utána alkalmankénti óradíjfizetés

Az órát előző nap este 8 óráig lehel lemondani, térítésmentesen. Ellenkező esetben az óradíjat meg kell fizetni.
Késedelmes fizetés esetén – amennyiben nincs külön megállapodás -, az óradíjra 10 % felárat számítunk.

NYÁRI NYELVTÁBOR

Nyelviskolánk a szünidőben is megfelelő elfoglaltságot kínál a gyerekek számára.

Tábor helye: Balatongyörök

Programunk:

Nyári táborunkban diákjaink intenzív, kifejezetten a fiatal korosztály igényeihez szabott angol, német és francia nyelvi oktatásban részesülnek.

Délelőtti programok:

8:00: ébresztő
8:30: reggeli
9:00-12:15: napi 4 nyelvóra
13:00: ebéd
14:00-17:00 óráig délutáni program
18:00: vacsora

Délutáni programok:

  • termálvizes, élmény fürdős strand
  • lovaglás
  • város nézés
  • vetélkedő, számháború
  • bátorságpróba
  • bográcsozás
  • horgászat
  • szabad program

Heti turnus ára (6 nap, 5 éjszaka):
40.000 – 45.000 Ft

(a jelentkezők számától függően), amely a 24 angol német ill. francia nyelvóra, valamint a tananyag mellett tartalmazza a napi ötszöri étkezés, a szállás, a programok és az utazás költségeit.

Turnusok:

KAPCSOLAT

ADROL Oktató és Szolgáltató Bt.
Hausschule Nyelviskola és Tanulóház

2000 Szentendre, Lehel-köz 2.
Tel: +36 30/212 0846
E-mail: hausschule.szentendre@gmail.com