• Tanulószoba
  • Nyári nyelvtábor


    Tanulószoba


    Tantárgyak

  • matematika, fizika, kémia, biológia, magyar nyelv és irodalom, történelem, társadalomismeret, földrajz, természetismeret.

    Tanulószobánkba azon szülők jelentkezését várjuk, akik szeretnék, ha gyermekük nyugodt környezetben, szakképzett tanár irányítása mellett készülne fel a tanórákra.
    Várjuk továbbá középiskolás tanulók és esti iskolába járó felnőttek jelentkezését is, amennyiben nehézségük támadna az iskolai tananyagban.


    Lehetőség van:

    • napi felkészítésre, mely szerint a tanulót iskola után minden nap a Hausschule készíti fel a másnapi órákra. A tanár elmagyarázza a tananyagot, megbeszélik, ha esetleg valamit nem ért a tanuló a tananyagban, megoldják a házi feladatot, megtanulják a szóbeli leckét.

    • csak egyes tantárgyak hetente egy vagy több alkalommal való folyamatos korrepetálására.

    • dolgozatokra, vizsgákra felkészítésre.


    Tanáraink humán és reál szakos tanárok, több éves tapasztalattal rendelkeznek, rugalmasak, alkalmazkodnak a hallgatói igényekhez.


    Óradíj fizetési lehetőség, kötelezettség

    Az óradíjat két formában lehet megfizetni:

    • egy összegben egy havi óradíjat, miden hónap 10-ig
    • órák utána alkalmankénti óradíjfizetés
    Az órát előző nap este 21 óráig lehel lemondani, térítésmentesen. Ellenkező esetben az óradíjat meg kell fizetni.
    Késedelmes fizetés esetén –amennyiben nincs külön megállapodás -, az óradíjra 10 % felárat számítunk.


    Csoportlétszám, óradíj

  • 45 perc/fő
    1 fő: 2700 Ft
    2 fő: 1500 Ft
    3 fő: 1300 Ft
    4 fő: 1100 Ft

  • 60 perc/fő
    1 fő 3500 Ft
    2 fő 1900 Ft
    3 fő 1700 Ft
    4 fő 1500 Ft


    Nyári nyelvtábor

    Nyelviskolánk a szünidőben is megfelelő elfoglaltságot kínál a gyerekek számára.


    Tábor helye:

  • Balatongyörök


    Programunk
    Nyári táborunkban diákjaink intenzív, kifejezetten a fiatal korosztály igényeihez szabott angol, német és francia nyelvi oktatásban részesülnek.


    8:00: ébresztő
    8:30: reggeli
    9:00-12:15: napi 4 nyelvóra
    13:00: ebéd
    14:00-17:00 óráig délutáni program
    18:00: vacsora

    Délutáni programok:

  • termálvizes, élményfürdős strand
  • lovaglás
  • város nézés
  • vetélkedő, számháború
  • bátorságpróba
  • bográcsozás
  • horgászat
  • szabad program


    Heti turnus ára (6 nap, 5 éjszaka): 40.000 - 45.000 Ft (a jelentkezők számától függően), amely a 24 angol német ill. francia nyelvóra, valamint a tananyag mellett tartalmazza a napi ötszöri étkezés, a szállás, a programok és az utazás költségeit.


    Turnusok:

  • június 23-28. Jelentkezési határidő: május 31




  • -
    E-mail: hausschule.szentendre@gmail.com - Tel: 06-30/212-0846.